Egy kis kikapcsolódás

A mai kor szinte “elvárja” az emberektől, hogy mindig rohanjanak.  Ezért is szükség van egy kis megállásra, olyan programokra, amelyek felüdülést, kikapcsolódást adnak.

Ebből a megfontolásból szervezte meg egyesületünk a “KULTÚRSZALON” címmel meghirdetett rendezvényünket. Az első alkalom 2015. október 12-én, hétfőn került megrendezésre a Szent István Művelődési Házban. 18 órától az ízlésesen berendezett asztalok mellett helyet foglaló vendégeinket egyesületünk elnökasszonya köszöntötte. Elmondta, hogy városunkban már az 1901-ben létrejött “Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesülete” is ezt a célt tűzte ki és valósította meg mintegy 40 éven keresztül. Előadások, zene melletti beszélgetések, profi és amatőr zenészek fellépései kellemes kikapcsolódást jelentettek. Ennek az egyesületnek a jó hagyományait új időkbe helyezve szeretnénk segíteni a zenebarátokat egy kellemes este eltöltésében.

Ezt követően az Ars Musica Vegyes Kar adott mintegy 20 perces műsort.  Előadásukban évfordulós zenészek művei mellett évfordulós költők versei is elhangzottak.

A nagy tetszéssel fogadott műsor után a bőséges választékú tea elfogyasztása mellett élénk beszélgetések alakultak ki az élet minden területéről. Végül pedig — bizonyítva, hogy a felnőtt emberek is szívesen játszanak – “ádáz” csaták dúltak a szókirakó játék, a különböző kártyajátékok (pasziánsz, tarokk, bridzs) részére berendezett asztaloknál.

Rendezvényünknek nagy sikere volt. Többen már a következő előadás időpontja után érdeklődtek, amely december 14-én, hétfőn 18 órakor kezdődik.

Székesfehérvár, 2015. október 13.

Szabó Balázs, egyesületi titkár

Kórusmatiné

A 2015. évre betervezett programunkban szerepelt egy fellépés Siófokon,  a Siófoki Női Kar meghívására Pünkösd hétfőn. Nyári felvidéki utunk során pedig találkoztunk a Rév-komáromi (szlovák) magyar nyelvű GAUDIUM Vegyes kar karnagyával. Így adódott a lehetőség, hogy mindkét kórust meghíva, egy őszi fesztivál keretén belül adjunk egy koncertet és közben még jobban megismerjük egymást.

Az időpontok egyeztetése után 2015. október 10-én szombaton 11 órakor ún. Matiné koncertet adtunk a Szent István Művelődési Ház Szent Imre termében.

Esőmentes időben érkeztek a kórusok,  és egy rövid helyszíni próbát követően pontosan el is kezdődött a koncert a kórusok és a népes érdeklődők előtt. Vendéglátóként mi adtunk először műsort,  és a zeneszámok mellett 4 vers is elhangzott.

Másodikként a Siófoki Női Kar mutatta be műsorát, ahol „időutazás” keretén belül a XVIII. sz.-i daloktól, opera kórusrészeken át eljutottak a mai kor kórusdarabjaihoz.

A komáromi GAUDIUM kórus a vegyeskari művek éneklésén túlmenően megörvendeztetett bennünket, amikor Nagy Ferenc komáromi költő saját versét adta elő. A Vegyes Kar egy zoborvidéki lakodalmast is előadott, ahol az énekszót hangszeres zenével színesítették (zongora, két hegedű, fuvola) és a csodálatos népviseletbe öltözött fiatalok (3 lány és 3 fiú) az ilyenkor szokásos táncból is bemutatót tartottak.

A koncert után egy szerény ebédre hívtuk meg a vendégkórusokat, majd egyesületünk tagjai – önkéntes idegenvezetőként – rövid sétán ismertették meg városunk szép látnivalóival vendégeinket.

A kellemes séta után a Művelődési Házban lehetőség nyílott baráti beszélgetésre, kottacserére, ismerkedésre. A GAUDIUM Vegyes Kar vezetősége meghívta egyesületünket Rév-Komáromba a 2016. április 16-i Vox Humana kórusfesztiválra, amit örömmel elfogadtunk.

A létszámban, mentalitásban nagyon hasonló kórusok találkozója, beszélgetése nagy örömet okozott tagjainknak.

„Viszontlátásra jövőre” szavakkal búcsúztunk új barátainktól.

Székesfehérvár, 2015. október 9.

Szabó Balázs, kórustitkár

A kreativitás ünnepe

A magyar emberek többségének jellemzője a kreativitás. Sokan törekednek arra, hogy valami érdekeset, másoktól eltérőt alkossanak. Az utóbbi időben ezeket a törekvéseket igyekeznek összefogni és közös rendezvényeket szervezni. Így volt ez 2015. október 4.-én Székesfehérváron is, ahol a HirBeleBumm Szociális Szövetkezet szervezésében létrehozták a II. Furfang Feszt rendezvényt.

Furfangfeszt 1

Egyesületünk szervezésében megrendezett DIVERTIMENTO zenepedagógiai rendezvényünkön – amelyen szintén nagy szerepet kapott a kreativitás – részt vettek a szervező szövetkezet szakemberei is, majd a közös gondolkodás eredményeként egyesületünk is meghívást kapott a II. Furfang Feszt-re. Ezt az a tény tette lehetővé, hogy egyesületünk tagjai közül sokan kézműveskednek, és olyan  alkotásokat tudnak létrehozni ill. megtanítani, amelyek igen szemrevalóak, tetszetősek.

Október 4-én a Jávor Ottó téren egy sátor alatt, két órás váltásokkal egyesületünk  tagjai számos kisgyereknek  (és persze szüleiknek) okoztak nagy örömet. PET palack aljára ráerősített alakos papírral teknősbékák készültek Khiesz Éva irányításával. Telbiszné Csilla hajtogatott papírból készített és készíttetett nagyon praktikus tárgyakat. Szenner Évi bőrdarabkák felhasználásával mutatta meg a gyermekeknek, hogy milyen szép virágokat vagy karkötőket lehet készíteni. Nagy sikere volt Fóris Teréz Jozefának, aki bevezette a gyerekeket a gyöngyfűzés rejtelmeibe.

Furfangfeszt 3

Furfangfeszt 2

Végül pedig Szabó Adrienn és Fersch Andrea irányításával „kuka-hangszereket” készítettek. Vagyis olyan tárgyakból, amelyeket kidobnánk a kukába, egy kis ügyességgel olyan „hangszereket” készítettek, amelyek ritmushangszerként felhasználhatók éneklés során.

S hogy bizonyítsuk ezen „hangszerek” használhatóságát, rögtönzött koncertet tartott az Ars Musica Vegyes Kar. A közönség körében is kiosztott alkalmatosságokat felhasználva együtt énekeltük a legnépszerűbb magyar nótákat.


Szabó Balázs, kórustitkár,  „hangszerkészítő”

Kórustalálkozó Győrben

 

Egyesületünk Vegyes Kara szívesen énekel városunk határain kívül is. Örömmel fogadunk el meghívásokat más városok kórusaitól is.

Így nagy lelkesedéssel tettünk eleget a Győri  RÁBA Dal és Társaskör meghívásának, és 2015. október 2-án az ő vendégeikként szerepeltünk Győrben a Bartók Béla Művelődési Központban.

Győr - Bartók Művelődési Ház

Vendéglátóink Pápa Város Bárdos Lajos Vegyes Karát hívták meg a kórus találkozóra. A nagyon szépen helyreállított művelődési központban a pápai Vegyes Kar szerepelt elsőként. Nagyon igényes műsort állítottak össze.

Kórusunk szerepelt ezután: Pretorius, Bach, Bartók, Ligeti, Bárdos és Szíjjártó műveket énekeltünk. Nagy tetszéssel fogadta a népes hallgatóság, hogy az énekszámok között Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című versét is előadta egyik kórustagunk.

Ezt  követően a házigazda kórus énekelt. Műsorukban könnyűzenei művek is szerepeltek.

Végezetül a 3 kórus közösen énekelte el Kodály Esti dal című művét.

 

Szabó Balázs, kórustitkár

—————————————————————————————————————